A mai világban a Horváth János (irodalomtörténész) a társadalom széles köre számára nagyon fontos és érdekes témává vált. Akár személyes, akár szakmai vagy tudományos szinten, a Horváth János (irodalomtörténész) emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. Ez egy olyan jelenség, amely több tudományterületen is vitát, elmélkedést és elemzést váltott ki, lelkesedést és aggodalmat egyaránt keltve. Annak érdekében, hogy megvilágítsuk a Horváth János (irodalomtörténész)-et és mindennapi életünkre gyakorolt hatását, ebben a cikkben feltárjuk különböző oldalait, megvizsgáljuk eredetét és fejlődését, valamint elemezzük a jövőre nézve lehetséges következményeit.
Miután Négyesy László mellett teljesítette gyakorlóévét a Trefort Utcai Gyakorló Főgimnáziumban, 1904-ben magyar–francia szakos tanári diplomát kapott. 1914-ben olaszországi tanulmányúton vett részt. Nem sokkal később bevonult a hadseregbe, és 1917-ig frontkatonai szolgálatot teljesített Szerbiában és Galíciában. Röviddel azután, hogy Bartoniek Géza, az Eötvös-kollégium igazgatója közbenjárására leszerelték, egykori századát átirányították az Isonzóhoz.
Már az 1930-as évektől visszavonultan élt, de 1948-as nyugdíjba vonulása után a hivatalos programokon sem vett részt. (A Kossuth-díj kiosztása alkalmából rendezett ünnepségre sem ment el.) Élete végéig figyelemmel kísérte az irodalomtudomány újabb eredményeit.
1961. március 9-én hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik. Születése századik évfordulójára emléktáblát avattak Bocskai úti háza falán.
Munkássága
„A tanári pálya nemhogy kizárná, sőt egyenesen feltételezi azt az eszményi tudós készültséget, melyre eredeti hivatása szerint nevel az egyetem.”
Horváth János kezdő hallgatóihoz címzett előadásában
„»Mit keresnek itt az urak?« A turulsapkások hirtelenében nem tudtak mit felelni. Néma csönd volt. »Hát akkor takarodjanak innét az urak!« – mondta , s ujját fölemelve az ajtó felé mutatott. Az »urak« összenéztek, majd szó nélkül eltakarodtak. Az ajtó becsukódott, folyt tovább az előadás. Ha jól emlékszem, Katona Józsefről.”
1919. október 23-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1931. május 15-én rendes tagjává választották. 1923-tól a Kisfaludy Társaság, 1942-től a Petőfi Társaság rendes tagja volt.
1923-ban megkapta az MTA Nagyjutalmát. 1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki. 1948-ban a Kossuth-díj arany fokozatában részesült A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig című művéért. 1953-ban Munka Érdemrendet kapott.
Schöpflin Aladár a magyar irodalomról 1937-ben írott összegzésében Horváthot az egyetlen olyan kritikusként jellemezte, aki a századelőn „valóban írói kritikát volt hajlandó művelni”. Érdemei közé sorolta a szellemtörténeti módszer meghonosítását az egyetemen, kiemelte a magyar irodalmi népiességgel és a magyar ritmussal kapcsolatos tanulmányai jelentőségét. Értékelése szerint Horváth „az eddigieknél magasabb szintézisig jutott el, egyes részletkérdésekre vonatkozó tanulmányaiban súlyos új szempontokra figyelmeztetett, általában odaállította a »szempontot« az adatkutatás és közlés mellé. Tanítása nyomán az ifjabb tanári nemzedék magasabb rendű irodalomszemléletre emelkedett.”
Kovalovszky Miklós 1958-ban a „magyar szó tudós mestereként” jellemezte, aki „választékos egyszerűségével és természetes közvetlenségével” nyűgözte le hallgatóit. Horváth stílusa szerinte „maga a legszebb élő hagyomány: kissé régies, jellegzetesen egyéni ízű, de gyökeresen s mégis észrevehetetlen természetességgel magyar irodalmiság.”Trencsényi-Waldapfel Imre nekrológjában megemlékezett Horváth fogékonyságáról „az irodalmi nyelv és stílus csak precíziós műszerekkel vizsgálható árnyalatai iránt”, emlékeztetett „írásművészete plaszticitására” és „a nyelv különböző rétegeiből válogató igényességére”.Keresztury Dezső azon nagy nevelők közé sorolta, „akik lázítás nélkül tudtak felszabadítani és erőszak nélkül megkötni.” Értekező prózája „költői zsúfoltságát” Stéphane Mallarmé verseiéhez, nyelvi gazdagságát a Buda haláláéhoz hasonlította.
Martinkó András 1979-es véleménye szerint szerint Horváth „minden elődjénél (és utódjánál) extenzívebben látta a magyar irodalmat: extenzíven történeti kiterjedtségében is meg horizontális problematikájában is. Egymaga vállalt olyan feladatot, melyet csak teamek tudnak, ha tudnak megoldani, egy olyan tudományos magatartást, melyre egy életet áldozott.”
Főbb művei
Irodalmunk fejlődésének főbb mozzanatai (Budapest, 1908)
A magyar irodalom fejlődéstörténete (Budapest, 1976, 1980)
Tanulmányok I–II. (Debrecen, 1997)
Gyulai Pál. Egyetemi előadás, 1927–1928; sajtó alá rend. Korompay H. János; Argumentum, Bp., 1999
Horváth János verstani munkái (Budapest, 2004)
Horváth János irodalomtörténeti munkái I–IV. (Budapest, 2005–2008)
Horváth János irodalomtörténeti és kritikai munkái (Budapest, 2009)
Emlékezete
Szülővárosában művelődési társaságot (2002) és iskolát (2011) neveztek el róla.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2002-ben úgy döntött, hogy Horváth János sírhelyét (Farkasréti temető, Budapest, Parcella, Szakasz, Sor, Sír: 20, N/A, körönd 1, 13/14) "A” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánítja.)
↑Martinkó András: Horváth János és az Eötvös Kollégium. Kortárs, 1979. 1. sz. 91. o.
↑Kollarits Krisztina. A Napkelet mint a keresztény nemzeti középosztály folyóirata. Olvasók és munkatársak az 1920-as években = Kollarits Krisztina: Csak szétszórt őrszemek vagyunk. Tanulmányok a Napkeletről. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2014. ISBN 978-615-5145-19-3
↑Korompay H. János: Horváth János, a tanár és irodalomtörténész. Holmi, 1997. 7. sz. 976. o.
↑Korompay H. János: Horváth János, a tanár és irodalomtörténész. Holmi, 1997. 7. sz. 974. o.
↑Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Budapest, 1937, Grill Károly. 132., 271. o.
↑Kovalovszky Miklós: A magyar szó tudós mestere. Az irodalmi nyelv kérdései Horváth János műveiben. Magyar Nyelv, 1958. 2. sz. 180. o.
↑Trencsényi-Waldapfel Imre: Horváth János (1878–1961). Magyar Tudomány, 1961. 9. sz. 545. o.
↑Keresztury Dezső: Horváth János (1878–1961). Magyar Nyelv, 1961. 2. sz. 132–133. o.
↑Martinkó András: Horváth János és az Eötvös Kollégium. Kortárs, 1979. 1. sz. 98. o.
Keresztury Dezső: Horváth János (1878–1961). Magyar Nyelv, 1961. 2. sz. 125–133. o.
Korompay H. János: Horváth János, a tanár és irodalomtörténész. Holmi, 1997. 7. sz. 972–978. o.
Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai
Kovalovszky Miklós: A magyar szó tudós mestere. Az irodalmi nyelv kérdései Horváth János műveiben. Magyar Nyelv, 1958. 2. sz. 176–181. o.
A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 539–540. o.
Martinkó András: Horváth János és az Eötvös Kollégium. Kortárs, 1979. 1. sz. 90–98. o.
Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Budapest, 1937, Grill Károly
Trencsényi-Waldapfel Imre: Horváth János (1878–1961). Magyar Tudomány, 1961. 9. sz. 545–550. o.
Korompay H. János: A nemzeti klasszicizmus jegyében. Horváth János élete és hagyatéka; Universitas, Bp., 2020
További irodalom
Horváth János és Schöpflin Aladár levelezése. Közzéteszi: Korompay H. János. Holmi, 1997. 7. sz. 979–985. o.
Nagy J. Béla: A nyelvművelő Horváth János. Magyar Nyelv, 1958. 2. sz. 165–175. o.
Bibliográfiák
Horváth János műveinek bibliográfiája. Összeáll.: Korompay H. János. In Horváth János irodalomtörténeti és kritikai munkái V. Szerk.: Korompay H. János – Korompay Klára. Budapest, 2009, Osiris. 1005–1022. o.
Kozocsa Sándor: Horváth János élete és munkái. In Magyar századok. Irodalmi műveltségünk történetéhez. Budapest, 1948, Egyetemi Nyomda. 316–325. o.
Kozocsa Sándor: Újabb adalékok Horváth János irodalmi munkásságához. Irodalomtörténeti Közlemények, 1958. 2–3. sz. 368–369. o.